Van az a pillanat, amikor már nincs kedved magyarázkodni, hogy mit miért érzel úgy, ahogy - olyankor már nem érdekel, hogy bárkivel bármit is megértess. Nem szomjazol a megoldásukra, megvagy nélküle is - de ne menekülj, akármennyire is egyszerűnek tűnne, ne zárkózz be, találj valakit, aki ugyanazon megy át, amin te. Nála lesz a kulcs. Megnyugtat és felemel a zavarból, amiből egyedül képtelen lennél felállni, mert magad sem tudtad, hogy miben vagy. Addig, amíg van, aki érti és érzi azt, amit te, könnyedén léphetsz még egyet. Nyugodtan, boldogan, mert nem vagy egyedül - más is érzi a pofonokat, azt a frusztrációt, azokat a nehézségeket, amikből neked is bőven jutottak. Normális az egész. Rossznak tűnnek, de nem azok. Gyengévé tehetnének, de nem tesznek, mert pont azért jönnek, hogy még egy lépést tudj tenni, meg még egyet. Fájdalomnak látszanak, de mégsem azok. Amikor ott vagy a harcban csak az adrenalin van, az út, a figyelem, a következő lépés, semmi más. Értsd meg, hogy miért, és könnyebb lesz. Értesse meg, hogy miért, és már léphetsz is tovább. Mindig a zavar adja meg a következő lépést, az hozza ki belőled a változtatni akarást, az erőt, az újat.