https://www.youtube.com/watch?v=eE0Lx951VEA

♫
A történelem, ami íródott 
A történelem, ami ránk vár 
Mert ha győzni akarsz,
Utadba senki nem áll 
A csillagok útra kelnek 
Az öreg Chamartínból
Idáig vezettél minket 
Közelről s távolról 
A szívemhez szorítva 
A mezedet hordom 
A nap, mikor pályára lépsz
Ez minden, ami vagyok 
Már szalad a mutató 
Már támad a Madrid 
Ez a harc, a szépség, 
E két szót kell megtanulni 
Madrid, Madrid, Madrid, ¡Hala Madrid! 
És semmi más, és semmi más, ¡Hala Madrid! 
A történelem ami íródott 
A történelem, ami ránk vár 
Mert ha győzni akarsz, 
Utadba senki nem áll 
A csillagok útra kelnek 
Az öreg Chamartínból 
Idáig vezettél minket 
Közelről s távolról
Madrid, Madrid, Madrid, ¡Hala Madrid! 
És semmi más, és semmi más, ¡Hala Madrid! ♫

Addig kapj észbe, amíg ott van, amíg ott van, amíg akar, amíg küzd érted. Addig nyúlj a kezéért, amíg kitart melletted. Mert ha beleun, akkor beleun. Mehetsz, sőt futhatsz is utána akár, de ha a szív nem bírja tovább, akkor bizony bánatában tovább tipeg. Csak tudod, akkor már bőven késő lesz. Mert ha a szív egyszer lemond rólad, akkor az sajnálom, de örökre elenged téged...

Tudom azt, hogy nem mondtam mindent el, de nem veszíthetlek el. Tudom azt, hogy neked néha fáj, tudom azt, hogy valahol vársz még rám!

Nem érdekel ha nem beszélünk újra, de mindig
érdeklődni fogok irántad, akármennyire is utálom
elismerni. Ha öt év múlva felhívnál hajnali 3-kor,
hogy beszélni akarsz valakivel, rohannék, hogy
melletted legyek. Nem akarom, hogy érdekeljen, de
érdekel...

Ha az utadat választod, fájni fog. Fájni, mert néha egyedül kell menned, és bizony törni fog a cipő. Néha hozzád vágnak valamit, vagy csak te rogysz le a földre teljes kimerültségben. De tudod, ahhoz, hogy ragyoghass, bizony néha össze kell törnöd. (...) Onnantól, hogy ismered az utat, ragyogás váltja fel a félelmet, hiszen tudni fogod: elég erős vagy mindenhez.

A folytatás egyetlen módja, ha folytatjuk. Ha akkor is azt mondod: meg tudom csinálni, amikor tudod, hogy nem igaz.

Cristiano Ronaldo nővére, Katia Aveiro - portugál énekesnő - egy valóság showban beszélt arról, hogy milyen gyermekkoruk volt Madeirán. „A házunkhoz közel volt egy üzlet, amely éjfélig volt nyitva. Gyakran jártunk oda a barátaimmal zárórakor, hogy a megmaradt sütiket elkérjük. Egyedül kenyerünk volt mindig otthon.”
„Állandóan nagyon éhesek voltunk és csak vasárnaponként jutott húshoz. Hét közben vajas kenyeret, levest meg zöldségeket ettünk. Ha valami ünnepi alkalom volt otthon, akkor csirkét kaptunk, de legtöbbször még azt sem.”

Reggel ébredsz, fölkelsz, kinézel az ablakon. Minden a helyén van: fák, bokrok, virágok, ragyog a kert, mindent fénnyel áraszt el a nap, mely, mi sem természetesebb, ma is világot ad, pirkadattal ad jelt a kakasoknak, hajnali fénnyel töri át a rétek fölött libegő párát, és derűssé teszi az ébredező halandókat. Derűs leszel te is, fölragyog a szemed, beleborzongsz a gyönyörűségbe. Este kószálsz egyet, beleballagsz a végtelenbe, és elmerülsz a csillagok sziklatengerében. Kísérőnkre, a holdra veted a szemed, és talán ekkor, ebben a hátborzongató, szívbemarkoló látványban gyönyörködve egyetlen pillanatig a csoda és a mindenség részévé válsz. De vajon átéled-e, képes vagy-e átélni a pillanatot? A pillanatot, melyben eljut a tudatodig: létezem. Benne vagyok a pillanatban. Bennem jött létre a pillanat. Megfogott, megkaparintott, eggyé lettünk. Elementáris erővel hat rám. Elvarázsol. Bűvöletben tart. Észreveszem, hogy létezem. Hogy részese vagyok e földi csodának. Itt lehetek a mesebeli, szó szerint egyszeri földön, és emberként élhetem meg ezt a rendkívüli pillanatot, élő, gondolkodó, szépre és jóra érzékeny emberként lehetek részese ennek a pillanatnak. Átfut az agyamon: halandó vagyok. Mindezt látom, láthatom, amíg létezem, aztán mintha elvágták volna. Halandó vagyok, véges az élmény, gyufalángnyi, sercenésnyi, szikravillanásnyi a pillanat.

Mit számít, mit gondolok? Mit számít, hogy bárki mit gondol? A legtöbben nem is gondolkodnak.

Szeretsz?
-Nem tudom
-Miért nem?
-Nem vagyok biztos
-Kételyek?
-Azok.
-Akkor mit érzel?
-Ez bonyolult. Néha hiányzol,nem
birom,ha nem vagy velem
Szügségem van a jelenlétedre,még
ha nem is nézek rád. Néha
ellöklek,mert félek. Megijedek
töled,pedig nem bántasz. Néha
tudnék veled akármeddig
akárhova…csakhogy együtt
lehessünk. Néha úgy érzem,nem
jó,ha itt vagy vagy nézel,mert
elvársz dolgokat. Lehet,hogy nem
tudom megtenni. A szivem
megszakad,ha mással látlak,de
nem szólok egyetlen szót sem.
Csak elsétálok…néha,utálom
ahogy kinézel. De ezt sem
mondom soha. A lényed kárpótol
mindenért. Nem tudok soha
haragudni rád úgy igazán. Pedig
lehet,olyat tettél,amiért másnak
már nem jutna a bocsánatból.
Néha ha rád gondolok sirok, néha
nevetek,néha orditok,aztán megint
ott a mosoly az arcomon. Lehet
egyszerű,de nem…ez bonyolult.
-Akkor szeretsz?
-Azt hiszem…

Talán a sötétben a legmerészebb az ember, akkor adja át magát legjobban a vágynak. Sötétben szeretünk a legtisztábban, akkor csókolunk a legvadabban, akkor ölelünk a legerősebben, akkor nevetünk a legfelhőtlenebbül. A sötétben mélyülnek el legjobban a kapcsolatok : akkor beszélgetsz a legőszintébben, talán épp emiatt akkor okozod a legnagyobb fájdalmat, akkor ígéred a legszebbet, és talán akkor hazudod a legnagyobbat.

Ő az új barátnője?
-Igen.
-Haragszol rá?
-Nem.
-Hiányzik?
-Nem.
-Szereted?
-Már nem...
-Akkor töröld le a könnyeidet..

Lesz olyan nap, mikor visszaolvasod a beszélgetéseinket, rám gondolsz majd , és a régi szép időkre. Rájössz, hogy mégis fontos voltam neked. Rájössz ,hogy nem szimpla barátság volt a miénk. Rájössz, hogy mindketten hibáztunk, és rájösz, menyire hiányzom az életedből!
Csak jöjjön el az a nap! A nap, amikor már mindenre késő lesz! Mert örökre elveszítettél! ;)

Mért nem tudom elmondani, anélkül, hogy ne fájjon? Talán mert valahol nem akarom, hogy kettőnk útja elváljon...

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?” „Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” – válaszolta a tanár. „A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” – tette hozzá. A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel. „Ez a szerelem!” – mondta rögvest a tanárnő. „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad..”

A legrosszabb érzés a világon az, amikor egyszerre szeretsz és utálsz valakit. És nehéz csak nézni, ahogy a dolgok megváltoznak, miközben te csak annyit akartál, hogy a régiek maradjanak. Vicces, de butaság is, hogyan akarsz egyszerre mindent és semmit. Őrültség, amikor el akarod engedni, de még mindig kitartasz mellette, és amikor pedig tovább akarsz lépni, de ott maradsz, ahol elkezdted. Amikor az érzések jönnek és mennek és nem tudod eldönteni, hogy mit akarsz. Amikor annyi mondanivalód van, de nem tudod, hol kezd el. Amikor annyira akarod őt az életedben, de csak annyit tehetsz, hogy egyre messzebbre és messzebbre lököd magadtól. Nehéz visszagondolni, hogy milyenek voltak a dolgok régen, aztán rájuk nézni, hogy milyenek most, és ráébredni, hogy a dolgok már mások és soha nem lesznek ugyanolyanok, mint akkor. Azt mondogatod magadnak, hogy nem éri meg, de ha tényleg nem számítana, akkor nem töltenél annyi időt azzal, hogy ezen gondolkodsz.

Mindig csúnya leszel egy ribancnak, aki nem kedvel, és mindig ribanc leszel egy férfinak,akié nem leszel.