Egyszer régen nagyon nyomta valami a szívem, és persze ez látszott is rajtam. Ültem a padon, és előrerévedtem. Nem értettem hogy miért ez, miért így történik. Egyszer egy idős bácsi odaült mellém, teljesen észrevétlenül, majd így szólt hozzám:
-Mi nyomja lelked?
-Semmi ami nem megoldható...-válaszoltam.
-Én ezt máshogy látom... mondta az öreg.
-Honnan tudja, hogy egyáltalán van bajom? Nem emlékszem hogy mondtam volna.
-Gyermekem... nézz rám!- mondta az öreg, és feléfordultam. Ráncos, de mégis sima böre volt, és a szeme úgy csillogott, mint valami drágakő.- látod ezt? -mondta, és közben feltűrte az ingujját.- Látod ezt a sok nevet a kezemre tetoválva? Én is azt hittem hogy ők az igaziak. De nem így lett. A tetoválás is olyan, mint a szív.A nevek itt is kis idő után elhomályosodnak,de soha nem tünnek el. És ha ránézek a kezemre, látom azt a sok nevet, és eszembejut minden jó ... de sajnos minden rossz érzés is, ami velem.. és velük történt.A szívben is ez zajlik. meglátsz az utcán valakit, aki hasonít rá, talán teljesen ugyan olyan, mint ő.. vagy egy illat, amit akkor éreztél amikor melletted volt. Egy ismerős pillanat ami már mással történik, de veletek is ugyanaz történt. Benned él. ÉS... tudom mi bánt... azt hiszed elfelejt. De nemfog...SOHA!