Áldom az eget, a sorsot s az Istent.
Nem tudom mi lett volna...
 Ha azok a szemek nem engem néznek.
 Ha az a mosoly nem nekem szol.
 Ha azokat a csókokat nem én kapom.
 Ha azok a kezek nem engem kényeztetnek.
 Elképzelni sem merem mi lenne ha nem léteznél.

Bármelyik nap lehet a legutolsó az életünkben, anélkül, hogy tudnánk erről. S emiatt egyetlen napnak sem szabad úgy nekiindulni, hogy rossz érzéseket hagyjunk szeretteinkben vagy rendezetlen konfliktussal csapjuk be magunk mögött az ajtót.

Amikor szerelembe esünk, úgy érezzük, mintha a mögöttünk lévő évszázadok és generációk összefogtak volna az érdekünkben, hogy ez a találkozás itt és most létrejöjjön. Bármilyen furcsán hangozzék is, az ember a szívében, a csontjaiban hordozza a megérzést, hogy az univerzum és az idő minden egyes darabkája, az összes titkos nyíl mind erre a helyre irányított, ahová most végre megérkeztél, és ahol mindig is lenned kellett.

Az akarat nagyon fontos. Csak az akarat erősebb a vágynál.

Tudd, hogy mi tesz boldoggá, és tarts ki mellette mindenáron - akkor is, ha mások támadnak érte, ha egyedül maradsz, ha senki sem támogat. Igen, nehéz lesz. Támadni fognak, magadra is maradhatsz. De tudod, az az élet, amit megedzenek, nagy dolgokra képes. Az, amelyik mindent kibír, a nehéz leckéket is megoldja, mert tudja, képes rá.

Nem mindig diadalmenet az élet, nem csupa siker, de az is igaz, hogy bármi sikerülhet, ha az ember valóban akarja, de nem azonnal; sikerülhet, ha kitartóan, saját vágyával összhangban cselekszik, és ha hitelesen sajátja a vágy; nem pedig olyasmi, amit mások "ültettek" a szívébe.

Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörűségbe. (...) Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy (...) ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele.

2015.02.14.

Kívánj valamit, de ne mondd el senkinek. Bármit. Akármit. Most higgy benne, hogy valóra válik. Sosem tudhatod, hol fog érni a következő csoda, a következő mosoly, vagy mikor válik valóra a kívánságod. Ha hiszel benne, hogy bármelyik pillanatban rád találhat és kinyitod a szíved és az elmédet ennek a lehetőségére és bizonyosságára, talán épp akkor kapod meg azt, amire vágysz. A világ tele van csodákkal, csak hinned kell benne. Tehát kívánj most valamit! Megvan? - Oké. Akkor most higgy benne teljes szíveddel!

Szeretlek még mindig, eddig meg is haltam volna érted, ma már nem tenném. Csalódtam benned, hittem a szavaidnak, bíztam, mindez hiába. Egyszer már megbocsátottam a hazugságaid, megbocsátottam másodszorra is, sőt megbocsátottam volna harmadszorra is, századszorra is. De te mit tettél? Faképnél hagytál, kihasználtál és eldobtál, mint egy rongyot. Ennek ellenére nem haragszom, csupán csalódottságot érzek, és ezek után szeretlek és még mindig megbocsátanék. Mi ez, ha nem egy tényleg őszinte szívből jövő szeretet, mely örökké tart?

Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.

Azzal, hogy falat húzol a szíved köré, nem véded meg magad, csak kizársz másokat, akik fontosak lehetnének.

Sokszor van, hogy azt az egyet, amit a legjobban akarunk, nem kaphatjuk meg. Összetöri a szívünket, kikészít. A vágy tönkreteheti az életünket. De bármilyen nehéz is akarni valamit, azok szenvednek a leginkább, akik nem tudják, mit akarnak.

Azt mondta a szívem, hogy szerelmes vagyok. És én boldogan, mosolyogva aludtam el.

Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj.